Shiri Zsuzsa: Gitta könyve
Kik voltak, és hová lettek a vidéki zsidók? Legalább félmillió ember hiányzik Magyarországról, akiknek túlnyomó többsége a megélhetésért keservesen küzdő szegény ember volt. Ők kerültek leginkább gázkamrákba, és ha túlélték, ők döntöttek leginkább úgy, hogy a világ más részén kezdik újra az életüket. A Gitta könyve egy 20. századi apokrif, amely az ő küzdelmes életüket meséli el. Mann-Schőner Gizella, akit mindenki csak Gittának hívott, elképesztően szegény családba született Csengeren. Egy szobában laktak a szülők és a gyerekek, ruhájuk, cipőjük is alig volt. Sokszor feküdtek le éhesen. Szegénységük sokszor jelentett kínt, megkülönböztetést, például az iskolában hiába volt Gitta jó tanuló, nem ülhetett előre, mert ott a gazdagoknak bérelt helye volt. A szegénység akkor is gondot jelentett, amikor egy nyilas ismerősük figyelmeztette őket, hogy meneküljenek a faluból. Hogyan, amikor egy vonatjegyet sem tudtak megvenni? A szegények és gazdagok közötti megkülönböztetés a gettóban ugyan már nem jelent meg, hiszen mindenki ugyanolyan borzalmas körülmények közé került, ez mégsem volt vigasz. A táborba kerülve, mégis a szegényeknek volt nagyobb esélye a túlélésre, mert ők mindent megettek, jobban küzdöttek, és a közösség erejét is felismerték. Akár úgyis, hogy amikor az „ötöseiket” szervezték, ami öt ember összedolgozását jelentette, akik a létszámellenőrzésnél és egyéb körülmények között is mindig támogatták egymást. Ők lágertestvérek lettek, akik később is tartották a kapcsolatot. Gitta története tehát jóval több egy holokausztmemoránál, gyakorlatilag a 20. századi vidéki magyarság és zsidóság kistükre, melyből a magyar társadalom szociális viszonyai, kultúr- és nőtörténeti háttere is kiderül. Egy szegény, ortodox zsidó család életén keresztül mutatja be azt az elképesztő csapást, mely a vidéki zsidóságot érte, és a hihetetlen erőt és elszántságot, mely a talpraállásukat jellemezte. Mann-Schőner Gizella a hétköznapi élet egészen kis, intim részleteit is megosztja az olvasóval, mely során a mindennapok apró örömein és nagy bánatain keresztül nyilvánvalóvá válik az a mérhetetlen tragédia, mely ezt az országot érte a második világháborúban. A 4000 lakosú Csengerből 600 zsidó lakos volt, akik közül alig tértek vissza. Ez számos más vidéki közösségről elmondható. Ami itt megtörténhetett, arra tehát nehéz szavakat találni, ez a könyv mégis megpróbálja rekonstruálni a múltat: nemcsak a tényeken, de az érzelmeken keresztül is. Privát történelemkönyv ez. Egy kötet, mely egy kamasz lány megrendítően őszinte holokausztnaplójaként indul, és egy sokat látott túlélő bölcsességével zárul. Csak rajtunk múlik, hogy az általa átadott nagy tapasztalati kinccsel képesek vagyunk-e, akarunk-e kezdeni valamit.
Könyvbemutató
Szeretettel meghívunk titeket a Libri Könyvpalotába Shiri Zsuzsa Gitta könyve című kötetének könyvbemutatójára.
Időpont: 2021. november 11. csütörtök, 17.00
További részletek az esemény Facebook oldalán!
Fülszöveg
Mann-Schőner Gizella, azaz Gitta a keleti határszélen született, nem sokkal múlt tizennégy éves, amikor Auschwitzba került. Sok beszámolót olvashattunk már külföldi túlélőktől, de Gitta Csengerből származik, és egyedülálló éleslátással írja le a határvidék közegét, akkori viszonyait. Ortodox családban nevelkedett, nagyszülei, édesanyja, édesapja, két kisöccse odaveszett a haláltáborban. Gitta beszámol a táborban töltött mindennapjairól, és arról, hogyan lehetett túlélni a lágert. A háború után is visszatért Magyarországra. Aztán Izraelben újra kezdte életét, megházasodott, gyerekei születtek, s az 1960-as évektől az USA-ban élt. Fordulatos életútja jóformán az egész huszadik század kistükre. Benne van a kelet-magyarországi vidék szegénysége, a világháború hányattatásai és szörnyűsége, majd a békeidők gyarapodása – az emberi élet előre nem látható, nagy változásai.
A szerzőről
Shiri Zsuzsa az ELTE történelem–szociológia szakán, majd a Tel–Avivi Egyetem film és televíziós tanszékének rendező-producer szakán végzett. 1992 óta él Izraelben, ahonnan 2003 óta tudósítja a magyarországi médiát.
Idézetek a könyvből
„Kilencszer szült az édesanyám. Az elsőknek még gazdagabb gyerekkor jutott, mint nekem, aki már nagy nyomorba születtem.”
„Csengerben, aki szegény, az tanulja meg, hol a helye.”
„Hihetetlen mély jóság lakozott apámban. Még a nyilasok is becsülték. Rá semmi rosszat nem tudtak mondani még ők sem.”
„Anyámnak nem voltak nagy álmai, csak tele legyen az asztal szépen szombatra.”
„Schőnerék olyan szegények, mint a templom egere, de szombaton ők a királyok.”
„Magyarországon békeidőkben sose voltunk zsidók. Mindig úgy mondták: izraeliták.”
„A nővérem kislánya huszonkét hónapos volt. Könyörögtek neki a szomszédok, hogy ne vigye magával. – Nem válok meg a gyerekemtől! – felelte Rózsi. Lengyelországban már tudták a sorsukat, megpróbálták megmenteni a gyereket. Mi nem tudtuk.”
„A Radó-boltban vészeltük át a gettó hat hetét. A nővérem kislánya már járt, ott mondta ki az első szavait.”
„Az utolsó éjszakát egy temetőben töltöttük, a vasút mellett. Elástunk egy dobozt, amiben elrejtettük a fényképeinket, iratainkat, de minden odaveszett. Ahogy kivittek minket onnan, mindent felástak és elloptak.”
„Három napig tartott az utazás. A víz nem volt elegendő. Szerencsére eleredt az eső, és kitettük a kezünket, rácsok voltak a vagon ablakán, és onnan is belecsöpögött, odaadtuk a gyerekeknek.”
„Egy kis asztalféléhez értünk. Ott állt egy tiszt, akkor még nem tudtam, hogy Mengele. Meg sem vártam, hogy megkérdezze, hány éves vagyok, már mondtam is, hogy sechzehn. Nagyon reméltem, szuggeráltam, hogy elhiggye, sechzehn.”
„A hajunk hosszáról lehetett tudni, mikor érkeztünk. Az újak még teljesen kopaszok voltak.”
„A kenyér volt a pénz.”
„A lágertestvérek összedolgoztak, támogatták egymást, létkérdés volt a megtalálásuk.”
„A nyolcvanas években szerveztünk egy találkozót a Jad Vasemben. Meghirdettük az Új Keletben magyarul és a Maarivban héberül, még a rádióban is bemondták: akik a nyolcas blokkból életben maradtak, jöjjenek. Harmincöten gyűltünk össze.”
„Embertelen helyzetben embertelen emberek voltunk.”
„Mivel éheztünk, már mindig csak ennivalókról álmodtunk. Az én kedvenc álmom a sólet volt kuglival.”
„– Nem halljátok, amit mondok? – kérdezte. – Hitler kaput! – De mi csak csendben, pókerarccal ültünk. Ekkor odajöttek hozzánk a vöröskeresztesek, és lassan tényleg elhittük, hogy vége van.”
„Mire Malmö felé közeledtünk, és megpillantottuk Svédországot, este lett. Mintha a mennyországba mentünk volna. Egy kivilágított várost láttunk, ott nem volt háború és elsötétítés. És tényleg ez volt a mi mennyországunk.”
„Csak addig érzem jól magam, amíg adhatok.”
„Bárhová megyek is, otthon vagyok, mert magammal viszem magamat.”
Könyvadatok:
Szerkesztő: Gimes Katalin
Kötés: keménytábla, védőborító, 285 oldal
Megjelenés: október 22.
