Barion Pixel

John Updike a 21. Század Kiadó szerzője

John Updike az egyik legnagyobb valaha élt regényíró (ha nem a legnagyobb!), aki a Nobel-díj örök várományosaként végül soha nem kapta meg a legnagyobb irodalmi elismerést…
Ez persze sokkal inkább minősíti a díjat odaítélő bizottságot, mint Updike-ot.

Több, mint két tucat regényt írt, több száz novellát, verseket, esszéket; főműve (talán…) a Nyúl-sorozat.
Öt mesés amerikai regény a világirodalom egyik legismertebb hősével, Harry Rabbit Angstrommal, a kosarasból lett nyárspolgárral, és egy egész kontinensnyi legendáriummal.


Két epizód is kiérdemelte a Pulitzer-díjat (Updike egyike annak a három írónak, aki kétszer is megkapta), a Rabbit is Rich (Nyúlháj) és a Rabbit at Rest (Nyúlszív).
Updike magyarországi sorsa finoman szólva is hányattatott. Az író a hatvanas években csak regényeit a „szocialista világképben” elhelyező előszóval jelenhetett meg, a Nyúlcipő, A farmA kentaur inkább az Európa Zsebkönyvek olcsó könyvtári sorozatban hozzáférhető.


Egységes életműkiadásban még soha nem adták ki, aztán az elmúlt években el is tűnt a könyvesboltokból.
A 21. Század Kiadó most pótolja a hiányt, 2020-ig szerzői sorozatban publikálja egy tucat regényét.
Mindenekelőtt a csodás remekmű, a Nyúl-sorozat darabjait.
Aztán jön a többi, a Párok, az Így látja Roger, A terrorista és Az eastwicki boszorkányok.

Szűrés könyvekre

Ár
Szerző
Kiadás éve
Rendezés:
Az oldal tetejére