Michaeleen Doucleff:
Hogyan neveljünk önálló és kedves felnőtteket?
A gyermeknevelés elfeledett, ősi módszerei
New York Times Bestseller
A régi közösségek bölcsességétől megfosztott, magányos, modern szülők ebben a könyvben nevelőtársakra találnak
Leírás
A szerző vegyészként végzett, de aztán évekig volt világutazó riportere az NPR közszolgálati rádiónak. Amikor megszületett kislánya, Rosy, akivel igencsak viharos volt a kapcsolata az elején gyereknevelés terén, elkezdte a távoli kultúrák anyukáit és apukáit figyelni rádiós utazásai során. Fokozatosan térképezte fel, ők hogyan bánnak a gyerekeikkel. Így fedezett fel néhány ősi gyereknevelési módszert, melyek többnyire a vadászó-gyűjtögető életmódhoz kötődnek. És hatásukra önálló és kedves gyerekek lesznek. „Az univerzális gyermeknevelési módszer megismerésével betekintést nyerhetünk abba, hogyan neveli az ember az utódait már több tízezer éve, milyen nevelési módra vannak programozva.” A szerző tehát nem a spanyolviaszt találja fel, hanem olyan módszereket nyújt át a modern szülőknek, melynek létezését a civilizációs forma már régen elfedte. A könyv három ősi kultúra nevelési módszereit gyűjti össze, melyeknek egy-egy fejezetet szentel. De persze a maja, inuit és hadza módszerek mellett a nyugati módszereket is végigveszi, a végén pedig ezek összegzéseképpen a gyakorlatban is jól hasznosítható, instanttanácsokat ad a gyerekneveléshez. Az ősi kultúrák metódusai természetesen mind mások, mégis nagyon hasonlóak: „A hadza szülők abban szakértők, hogy magabiztos, önérvényesítő gyerekeket neveljenek; a gyermekkori szorongás és depresszió, amit itt, az Egyesült Államokban látunk, a hadza közösségekben ismeretlen. Az inuitok pedig figyelemre méltóan hatékony módszert dolgoztak ki a gyermekek érzelmi intelligenciájának fejlesztésére, különösen az indulatkezelés és a mások iránt mutatott tisztelet terén.” Ha látványos analógiával akarunk élni: míg a nyugati szülők kalapáccsal próbálják nevelni a gyerekeiket, addig a természetközelibb népek jóval finomabb eszközökkel, és nagyobb tárházból válogatva „csiszolják” gyermekük viselkedését. Egészen finom mozdulatokkal. A kötetből kiderül, hogy a manapság használatos gyereknevelő kézikönyvek többségének alapja többszázéves, férfi orvosok által írt füzetkék, melyeket lelencházaknak írtak, ahol iparosított gyereknevelés folyt. Kiderül, hogy valóban szüksége van-e a gyerekünknek arra a töméntelen mennyiségű játékra, amivel ellátjuk.
Kiderül, hogy valóban szükség van-e arra az irdatlan tanulmányi versenyre, amibe belehajszoljuk őket. Kiderül, hogy vajon lehet-e ártani a rengeteg dicsérettel, mely sokszor a kritika hiányával, és a gyerek preferenciáinak állandó kikérésével párosul. Kiderül, hogy mi az a végrehajtó funkció, és miben lehet segítségére egy gyereknek. Kiderül, miképp lehet elsajátítatni az érzelmi intelligenciát.
Szekeres Dórára, a kötet szerkesztőjére akkora hatással volt a kötet, hogy a Litera oldalán így méltatta: „Egy olyan könyvet szeretnék ajánlani, ami magyarul még nem jelent meg (de nemsokára a boltokba kerül), és még csak nem is szépirodalom, mégis elementáris hatással volt rám. Pedig nincs benne semmi újdonság, nem tudományos munka, hanem szórakoztató, ismeretterjesztő irodalom. Nincs benne semmi olyan, amit egy modern fejlődéspszichológiai szakkönyvben ne olvashatna el az ember, és olyan sem, amit ne ismerne valójában nagyon is jól a társadalmunk. Nem találja fel a spanyolviaszt azzal kapcsolatban, hogyan is lenne jó gyereket nevelni, és azt sem ígéri, hogy elolvasva az ember soha többé nem fog kiabálni a gyerekeivel azért, hogy figyeljenek rá. Michaeleen Doucleff Hunt, Gather, Parent című könyvében csupán annyit tesz, hogy kicsit más nézőpontból, a természeti népek gyereknevelési módszereiből vett gyakorlati példákat felvonultatva, azokat a modern pszichológia kutatási eredményeivel alátámasztva megmutatja, hogyan is próbáljon meg az ember elég jó szülő lenni. Nem jó, csak elég jó. Segít, hogy megengedőbbek legyünk magunkkal és türelmesebbek a gyerekeinkkel.”
Fülszöveg
Azokban a közösségekben, amelyek ma is őrzik ősi életformájukat, a gyerekekből kiegyensúlyozott felnőttek lesznek. Mit tanulhatunk ezektől a hagyományőrző kultúráktól? Dr. Michaeleen Doucleff ki akarta deríteni, mi az, amiben a nyugati szülők rossz nyomon járnak. Elment Mexikóba, a majákhoz, a sarkvidékre, az inuitokhoz, és Tanzániába, a hadzákhoz. Ezek a szülők egészen más jellegű kapcsolatot alakítanak ki a gyerekeikkel, mint a nyugati szülők többsége: nem kontrollálni akarják őket, hanem együttműködni velük, nem a félelemre építenek, hanem a bizalomra, és az egyéni igényekre összpontosítanak, nem arra, hogy életkorának megfelelően hol kellene tartania a gyereknek.
A gyerekek hihetetlenül kedvesek, nagyvonalúak és előzékenyek lesznek, anélkül, hogy kiabálnának velük, unszolnák vagy öt-tíz percre a szobájukba küldenék őket. A maják mesterien nevelnek együttműködő gyerekeket. Nem kell lekenyerezniük, fenyegetniük vagy feladatokat adniuk nekik. A gyerekek attól kezdve, hogy megtanulnak járni, segítenek mindenben. Az inuit gyerekek hatékonyan elsajátítják szüleiktől az érzelmi intelligenciát. Amikor a gyerek kiabál, csapkod vagy rendetlenkedik, az inuit szülő szelíden, higgadtan reagál, ezáltal a gyerek megtanul lecsillapodni, és ellesi, hogy előbb gondolkodjon, és csak utána cselekedjen. A hadza szülők önálló, magabiztos gyerekeket nevelnek. Egyszerűen védik meg gyerekeiket a stressztől és a szorongástól, amely az amerikai gyerekek körében oly gyakori. Doucleff a saját lányán is ezeket a módszereket alkalmazta, és a lánya fegyelmezett maradt, anélkül hogy Doucleff kiabált volna vele. Doucleff pszichológusokkal, neurológusokkal, antropológusokkal és szociológusokkal interjúzott, és levezette, hogy az itt tárgyalt módszerek hogyan hatnak a gyerekek szellemi egészségére és fejlődésére. Ez a praktikus tanácsokkal teli könyv segít újragondolni a gyerekekhez fűződő kapcsolatunkat, és elmondja, hogyan lehet az ősi, működőképes gyereknevelési módszert jelenlegi körülményeink között alkalmazni.
A szerzőről
Michaeleen Doucleff az NPR természettudományi szerkesztőségénél dolgozik. 2015-ben csapatával George Foster Peabody-díjat kapott a nyugat-afrikai ebolajárványról szóló tudósításukért. A Kaliforniai Egyetem Berkeley kampuszában doktorált kémiából. Férjével és lányukkal San Franciscóban laknak.
Idézetek a könyvből
„Békétlen otthonban nőttem föl. A kiabálás, az ajtócsapkodás – még a cipődobálás is – a kommunikáció teljesen hétköznapi eszközének számított számunkra a szüleimmel és a három testvéremmel. Így amikor Rosy hisztizett, eleinte ugyanúgy reagáltam, ahogyan annak idején a szüleimtől megtanultam, dühösen, szigorúan, néha hangos, ijesztő szavakkal.”
„A legegyszerűbb feladatok is – például a reggeli készülődés, hogy óvodába menjünk – nagyszabású hadműveletté alakultak.”
„Az az igazság, hogy nem tudtam, hogyan legyek jó anya. Még soha nem voltam ennyire rossz valamiben, amiben jó akartam lenni.”
„A gyereknevelés rendkívül egyéni dolog. A részletek nemcsak kultúránként, hanem közösségenként, sőt családonként is változnak. Mégis, ha beutazzuk a világot, megfigyelhetünk egy közös szálat, amely a kultúrák túlnyomó többségét átszövi.”
„Ha kultúránkban a tinédzserek „normális” állapota a szorongás és a magány, akkor talán itt az ideje, hogy a szülők felülvizsgálják, mi tekinthető „normális” gyereknevelésnek.”
„Sok vadászó-gyűjtögető kultúrában a szülők kapcsolata a kisgyermekekkel jelentősen különbözik attól, amit mi itt, az Egyesült Államokban tapasztalunk − ez a kapcsolat a konfliktusok helyett az együttműködésre, a félelem helyett a bizalomra, a szabványosított fejlődési mérföldkövek helyett a személyre szabott szükségletekre épül.”
„E könyv megírásához nagyszabású − és egyesek szerint talán esztelen − utazásra indultam. A kisgyerekemet magammal cipelve elutaztam a világ három tiszteletre méltó közösségébe, együtt éltem az ottani családokkal, és amit csak tudtam, megtanultam a gyermeknevelési módszereikről. Rosyval függőágyban aludtunk a maja telihold alatt; segítettünk egy inuit nagypapának narválra vadászni a Jeges-tengeren; és a tanzániai hadza anyukáktól megtanultunk gumót ásni.”
„A mi kultúránkban gyakran fordítva ülünk a lovon, ha a gyerekekről van szó: túl sokszor avatkozunk be. Nem bízunk eléggé a gyerekeinkben. Nem bízunk a velük született képességükben, hogy tudják, mire van szükségük a fejlődéshez. És sok esetben nem beszéljük a nyelvüket.”
„A helikopterszülők maximális kontrollt gyakorolnak. A szabadelvű szülők minimális kontrollt gyakorolnak. Kultúránk úgy gondolja, hogy vagy a felnőtt irányít, vagy a gyermek irányít.”
„Ha egy gyerek nukleáris családban él, kulcsfontosságú tanítók hiányoznak az életéből. A gyereknevelés több százezer éven keresztül többgenerációs feladat volt. A gyerekek a legkülönbözőbb korú emberektől tanultak: dédszülőktől, nagyszülőktől, nagybácsiktól, nagynéniktől, családi barátoktól, szomszédoktól, unokatestvérektől és a hozzájuk tartozó gyerekektől.”
„Az általam megkérdezett pszichológusok közül sokan úgy vélik, hogy a nagycsalád erodálódása az egyik fő oka a szülés utáni depresszió magas arányának az Egyesült Államokban, valamint a gyerekek és tinédzserek körében tapasztalható, egyre erősödő szorongásos és depressziós járványnak. Az anyák, apák és gyerekek egyszerűen magányosak.”
„A gyermeknevelés tanult készség. A tudás hagyományos forrásai pedig azok a nők és férfiak, akik maguk is felneveltek már néhány csemetét, a nagymamák, a nagypapák, a nagynénik, a nagybácsik és a kíváncsi, segítőkész szomszédok. Amint az idősebb generációk eltűntek a család közeléből, velük együtt tűntek el a gyerekneveléssel kapcsolatos tudásuk és készségeik is.”
„Miután megtudtam, hogy mennyire WEIRD (nyugati, tanult, iparosodott, gazdag és demokratikus) szülő vagyok, nem hagyott nyugodni a kérdés, hogy miért alakult ez így.”
„A ma közkézen forgó gyereknevelési tanácsok nagy része nem „tudományos vagy orvosi kutatásokon”, de még csak nem is a nagymamák által az anyukáknak évszázadok óta átadott hagyományos tudáson alapul. A tanácsok jó része százéves füzetekből származik, amelyeket rendszerint férfi orvosok írtak az úgynevezett lelencházak számára, ahol a gondozónők egyszerre több tucat, sőt több száz elhagyott csecsemőt neveltek.”
„Ha a gyerek rosszul viselkedik, több felelősségre vágyik.”
„A szülők befektetésnek tekintik a rumlit. Ha bátorítjuk az ügyetlen kisgyereket, aki most mindenáron mosogatni akar, idővel ügyes kilencévessé érik majd, aki továbbra is segíteni szeretne – és ez hatalmas könnyebbséget jelent majd.”
„Viszont, ha folyamatosan lebeszélik róla, hogy segítsen, azt fogja hinni, hogy neki más a szerepe a családban. Az, hogy játsszon, és ne legyen útban. Másképpen fogalmazva: ha eleget hallja a gyerek, hogy „Nem, neked ezt nem kell megcsinálnod”, végül hinni fog a szülőknek, és többet nem akar majd segíteni.”
„A segítőkész gyerek nevelésének első lépését tehát egyetlen rövid mondatban összefoglalhatjuk: hadd gyakorolja. Gyakorolja a takarítást. Gyakorolja a főzést. Gyakorolja a mosást.”
„A nyugati szülők általában alábecsülik, hogy mire képes egy gyerek – legyen bármilyen korú is – és hogy mennyit tud segíteni a családnak.”
„Teresa rászoktatta a családját, hogy úgy dolgozzanak együtt, mint egy világbajnok csapat, én viszont otthon éppen ennek az ellenkezőjét értem el. Akaratos, állandóan ellenkező, és néha kimondottan a Pokol Angyalaira emlékeztető anarchistát neveltem. Rosy miért nem az én csapatomban játszik?”
„Mi van, ha az egymást érő gyerekprogramokkal valójában éppen az ellenkezőjét érem el annak, amit szeretnék, és ahelyett, hogy Rosy boldogabb, az életünk pedig zökkenőmentesebb lenne, ő nehezebben kezelhető, az én életem pedig nehezebb? Lehetséges volna, hogy ezek a programok felőrlik Rosy veleszületett motivációját, hogy családunk együttműködő tagja legyen – hogy velünk egy csapatban játsszon?”
„A maja szülők nem érzik szükségét, hogy folyamatosan szórakoztassák a gyerekeiket. Nem halmozzák el őket megszámlálhatatlan videóval, játékkal és programmal, hogy ingergazdag környezetet biztosítsanak a számukra és lefoglalják őket.”
„A maja szülők szívesen látják a gyerekeiket a felnőttvilágban, szabad bejárást engednek nekik oda, beleértve a munkájukat is.”
„A szülő-gyerek kapcsolat négy kulcsfontosságú pilléren nyugszik: ezek a csapatmunka, a pártolás, az autonómia és a távolságtartás.”
„Ha a gyerek rosszalkodik, nagyobb nyugalmat és több ölelést igényel.”
„Ha kiabálunk a gyerekekkel, becsukják a fülüket.”
„Nincs értelme a gyerekre haragudni. Az csak leállítja a kommunikációt a gyerek és az anyuka között.”
„Ha tehát egy szülő segíteni szeretne a gyerekének, hogy megtanulhassa szabályozni az indulatait, legelőször is a saját indulatait kell tudnia megfékezni.”
Könyvadatok:
Eredeti cím:
Hunt, Gather, Parent – What Ancient Cultures Can Teach Us
About the Lost Art of Raising Happy, Helpful Little Humans
Fordította: Szabó Olimpia
Megjelenés: február 11.
Kötés: füles kartonált, 411 oldal
