Bő egy évvel az Osztálytalálkozó után újabb felnőttmesék jelennek meg Rényi Ádám tollából. A bezzeggyerek újabb harminc írása ismét mindennapjaink világában találja meg a váratlan, olykor gyomorbavágó, máskor szórakoztató és persze abszurd momentumokat.
Egy sikerkötettel a hátad mögött másként fogtál hozzá a második novellásköteted írásához? Volt önmagaddal szemben támasztott elvárás? Más hangulatú könyvet szerettél volna?
Nem volt olyan pillanat, amikor én hozzáfogtam volna a második kötethez. Az Osztálytalálkozó leadása előtt termékeny időszakom volt, és megjelenése után is támadtak újabb és újabb novellaötleteim, ezeket megírtam, amikor ráértem. Aztán jöttek persze szünetek, de később újabb ötletek is, és megint eljutottam arra a pontra, ahonnan már érdemesebb előre menni, mint visszafordulni. Próbálok nem foglalkozni elvárásokkal, sem a másokéval, sem a sajátjaimmal, de persze nem akartam csalódást okozni azoknak, akik szerették az Osztálytalálkozót. Nem volt bennem tudatosság a könyv hangulatával kapcsolatban, inkább a kötetbe rendezéskor igyekeztünk Laik Eszter szerkesztővel kellően változatossá tenni a sorrendet. Fontosnak tartom, hogy az egymást követő írások afféle érzelmi és intellektuális utazásként működjenek az olvasó számára, hepékkel és hupákkal, sírással, nevetéssel, meglepetéssel és olykor megnyugvással.
Hogyhogy kicsit mélyebb és melankolikusabb lett ez a kötet?
Melankolikusnak nem érzem, de talán egy kicsit több szív van benne. Valamennyire alább adtam a csavarkényszeremből, és jobban tudtam a hangulatokra, érzelmekre figyelni, ezzel együtt továbbra is sok váratlanság várja az olvasót.
A bezzeggyerek történeteit látva önkéntelenül feltűnik az olvasónak, hogy a novellák főszereplői, kulcsfigurái többnyire nők, és a férfiak egyfajta untermann szerepet töltenek be. Szándékosan akartad a nőket fókuszba állítani?
Két kislányommal és a feleségemmel élek, nők vesznek körül, életem legtöbb fontos szereplője nő. Persze értelmetlen minden általánosítás, mégis tapasztalataim szerint mi férfiak egyszerűbb lények vagyunk, általában feketén-fehéren látjuk a világot, a nők árnyaltabbak és sokszor elszántabbak is. Női karakterekkel hitelesebbnek éreztem azoknak a történeteknek a többségét, amiket el akartam mesélni. Azért vannak férfi hőseim is, például a címadó „A bezzeggyerek” főhőse.
Éles, karcos mégis nagyon lekerekített történetek ezek, úgy simogatnak, hogy közben pofont is osztanak, mégsem érezzük, hogy egyfajta üzenetet akarnának lenyomni az olvasó torkán. Ez lenne a tökéletesen ható novellák receptje?
Nem hiszem, hogy létezne a tökéletesen ható novella receptje, más és más történetek hatnak jobban a különböző olvasókra, ki-ki mással tud azonosulni, kinek-kinek más helyzet ismerős. Azt viszont fontosnak érzem, hogy a szövegek könnyedek legyenek, ne a munka izzadsága, hanem az alkotás játékossága érződjön belőlük. Az írásnál is igaz, hogy a kevesebb néha több. Nem kell mindent aláhúzni kétszer és még be is karikázni ahhoz, hogy az olvasó rezonáljon rá.
Van egy ósdi kiadói sztereotípia, miszerint regényt a legkönnyebb eladni, aztán a novellákat, végül a verset. A te komplex élményt nyújtó, gyorsan olvasható novelláid mintha rácáfolnának erre. Az Osztálytalálkozó című könyved kritikai sikere mellett a boltokban is keresett kötet lett. Újraéleszted a műfajt?
Nagy öröm számomra, hogy ilyen jó fogadtatása volt az Osztálytalálkozónak. De a novella műfaja biztosan nem szorul újraélesztésre; kiváló kortárs magyar novellisták vannak, nekem Szvoren Edina az abszolút kedvencem. Jó szívvel ajánlom a novelláit, akárcsak Haász János írásait. Az én kötetem sikerét abban látom, hogy a könnyű szórakozás és irodalom határmezsgyéjén áll, ezáltal szélesebb közönséget tud megszólítani. Hálás vagyok azoknak, akik bizalmat szavaztak a magamfajta újoncnak és jó hírét vitték az Osztálytalálkozónak.
Elmeséled azt a személyes élményt és attitűdöt, ami A Märklin-vasút című novella megírásának hátterében áll?
A Märklin-vasút a halogatás története. Gyakran nem érezzük megfelelőnek az adott pillanatot arra, hogy valamibe belekezdjünk, az a bizonyos pillanat pedig soha nem jön el. Felnőttkori legózóként is ismerős ez a helyzet, sorra veszem a dobozokat, de nem kezdem el megépíteni őket. Várom a megfelelő alkalmat. Remélem, végül mégis elkezdem, és nem járok úgy, mint hőseim a Märklin-vasúttal.
Az abszurd történetek logikátlanságában szépen kirajzolódik egyfajta belső logika. Ha más nem, az, hogy a túlrajzolt hétköznapi figurák, kicsit „túltolják a dolgot”. Hogy lehetnek ezek az eltúlzott szituációk mégis annyira ismerősek mindenkinek?
Az abszurd mindig akkor üt, ha a környezet nagyon is valóságos, sőt hétköznapi. A túltolás pedig maga az abszurd forrása.
A történetek kerekek, van elejük, közepük, végük, mégis sokszor trükkös kihagyásos technikával élsz: az olvasónak magában kell továbbírni a történetet. Nagyon tudod aktivizálni az olvasót. Ennek mi a titka?
Nem tudom. Amikor trükkös kihagyásos technikával élek, akkor ez nem tudatos. Nincs olyan pillanat, amikor azt mondom magamnak, na, és akkor itt, Ádám, te most úgynevezett trükkös kihagyásos technikával fogsz élni, ezzel pedig az olvasó bizony aktivizálva lesz. Történeteket mesélek el, hirtelen ötletekből születnek meg, általában viszonylag hirtelen. Talán az a titka, hogy időnként ezek nem sikerülnek rosszul. Felnőttmeséknek is lehet nevezni ezeket a novellákat, amiben benne van egyfajta rejtett üzenet: a történetet olvasó mágikus utazásra indul, melyben a hőssel együtt járja meg a poklot vagy mennyet. Netán a kettő sajátos elegyét.
Esti meseként is lehet olvasni a sztorikat? Lefekvés előtt egyet-kettőt?
Igen, már az Osztálytalálkozónál is így képzeltem, hogy fáradt embereknek írom, akik a nap végén egypár oldalt elolvasnának, mielőtt elalszanak. Egyik este álomba sírják magukat, másik este hahotázva kapcsolják le a villanyt, a harmadikon meg leesik az álluk. A novelláskötetnek az az előnye, hogy jól megférnek benne a különböző hangulatok, eltérő karakterek, ezért a befogadás élménye is lehet sokféle.
Ha két kedvencet kellene kiemelned, melyik két szöveg lenne az?
Nyilván az egyik A bezzeggyerek, nem véletlenül lett a második kötet címadó novellája. Remélem, hogy rövidsége ellenére érezni lehet a mélységét is. Kedves nekem a Boszorkány a házban is, amelyben egy kisfiú a narrátor, és keveredik benne a pesterzsébeti valóság a mesék világával.
Mi az írói módszered? Ha megvan a sztori csavarja, vagyis a gomb, utána jöhet a kabát?
Többnyire igen, de most volt arra is példa, hogy amikor nekikezdtem egy történet megírásának, még nem volt meg teljesen a vége. A szereplőim fejezték be helyettem, ők éreztették velem, hogy nem történhet másként, mint ahogy végül történt.
Várhatunk Tőled újabb novellákat? Milyen terveid vannak a jövőre?
Nem tudom még. Most egy kicsit talán megpihennék a novellaírásban, de van egy más jellegű könyvötletem.
A szerzőről
Rényi Ádám (Budapest, 1977.) a 21. Század Kiadó társtulajdonosa. Kommunikációs és médiaszakember, újságíró, szerkesztő. Első novelláskötete Osztálytalálkozó és más mesék inkább felnőtteknek címmel 2021 áprilisában jelent meg.
