A 21.szazadkiado.hu cookie-kat használ statisztikai és a felhasználói élmény javítása érdekében. A 21.szazadkiado.hu oldal használatával elfogadod a cookie-kat és Adatkezelési tájékoztatónkat
EXTRA kedvezmények<strong> SALE AKCIÓ <strong> ELKÉPESZTŐ ajánlatok és kedvezmények</strong> EXTRA kedvezmények SALE AKCIÓ ELKÉPESZTŐ ajánlatok és kedvezmények
10.000 Ft felett <strong>ingyen szállítunk</strong> 10.000 Ft felett ingyen szállítunk
5% VISSZAJÁR <strong>GYŰJTSD ÉS VÁLTSD BE HŰSÉGPONTOKAT</strong> Regisztrált vevői rendeléseknél 5% VISSZAJÁR GYŰJTSD ÉS VÁLTSD BE HŰSÉGPONTOKAT Regisztrált vevői rendeléseknél

A Snapchat-generáció Salingere, Sally Rooney új könyvvel jelentkezik

Sally Rooney: Hová lettél, szép világ
A Normális emberek és a Baráti beszélgetések című könyvek szerzőjétől

 

Vágynak egymásra, félrevezetik egymást, összejönnek, szétmennek. Van rá módjuk, hogy elhiggyék: a világ igenis szép?

 

„Az évtized irodalmi tüneménye.” – Guardian
„A legjobb idei regény.” – The Times
„Alsó hangon elképesztő.” – Independent
„Az év legszórakoztatóbb regénye.” – Daily Telegraph
„Igéző huszonegyedik századi szerelmi történet.” – TLS

 

Kevesen mondhatják el magukról, hogy mindössze harmincévesen világszerte ismert írók, de Sally Rooney egyike ezeknek a szerencséseknek. A Baráti beszélgetések és a Normális emberek című bestsellerek szerzője szeptemberben jelentkezik új regényével, a Hová lettél, szép világgal, amely ezúttal is a milleniálok szerelmi életével, társadalmi- és egzisztenciális problémáival foglalkozik. Sally Rooney szó szerint berobbant az irodalmi életbe, nevét Donna Tartt és Zadie Smith mellett emlegették, de megkapta a Snapchat generáció Salingere címet is, ami amiatt is ironikus, hogy Sally Rooney konzekvensen elzárkózik a közösségi média használatától. Őt nem fogjuk megtalálni Instagramon, hogy belessünk a dolgozószobájába, a Twitterről is törölte magát néhány éve, ahogyan a TikTok pár perces videóiban sem fogjuk viszontlátni. Pedig igény lenne rá. Világhírt meghozó könyve, a Normális emberek szó szerint Instagram sztárrá lett, hála a külföldi bookstagrammereknek. Emily Ratajkowskitól egészen Sarah Jessica Parkerig hírességek méltatták a könyveit, Sally Rooney-t olvasni pedig pillanatok alatt sikk lett és divatos – ebben nagy szerepe van annak is, hogy a fiatal szerző saját tapasztalatait írta meg könyveiben, amely által megdöbbentően erősen tudott rezonálni a korosztályából kikerülő olvasóival. Sally Rooney-t olvasva a saját gondolataik, kétségeik, kérdéseik köszönnek vissza a lapokról, hétköznapi és ismerős módon, és talán ebben áll a varázsa is: a tudat, hogy nincsenek egyedül, hogy mások is ugyanúgy küzdenek és vergődnek az elcseszett szerelmek, a ki nem mondás, vagy éppen a rosszkor való kimondásból fakadó konfliktusok és a felnőtté válás olykor fullasztó mocsarában. Rooney mégsem nem akar korosztályának képviselője lenni; véleménye szerint privilegizált helyzetéből adódóan nem léphet fel egy egész generáció hangjaként és nem szereti, amikor ezt a címkét ragasztják rá. Amikor Sally Rooney az egyik független brooklyni könyvesbolt, a Books Are Magic vendége volt, annyian voltak kíváncsiak a fiatal szerzőre, hogy a rendezvényt végül egy közeli templomban kellett megtartani, mert a könyvesboltba nem fért be annyi ember. A hírnév azonban nem teszi boldoggá. Számos interjúban beszélt arról, hogy nem ezért kezdett el írni, és tulajdonképpen annyira zavaróvá vált számára a Sally Rooney-ság. A lány, aki annak idején – szereplőihez hasonlóan – a patinás Trinity College ösztöndíjas hallgatójaként kezdett írni, manapság már szerkesztőként dolgozik különféle irodalmi lapoknál, a saját könyvein dolgozik és persze aktívan részt vesz a regényeiből készült sorozatok munkálataiban. 

 

Nem véletlen, hogy a Hová lettél, szép világ szereplői közül az egyik az írósággal együttjáró népszerűségbe beleroppant alkotó, míg a másik egy irodalmi lapnál szerkesztő. Új regényének főszereplői már idősebb korban járnak, mint előző könyveinek hősei. Papíron már bőven felnőttek, de mind tudjuk, hogy ez az a generáció, amely tagjainak nagy része egy kicsit megtorpant a felnőttség küszöbén. A könyv címe – amely eleve egy megválaszolhatatlan kérdés – már előrevetíti a szereplőket érintő dilemmákat, amivel manapság mindannyian szembesülünk. A félelmet gerjesztő kérdéseket a jövőnket illetően, hogy mi lesz veszélyben lévő bolygónkkal, mi lesz a rogyadozó lábakon álló gazdasággal és az egyre aggasztóbb politikai helyzettel? És persze mi lesz a szerelemmel? Felnőni képtelen felnőtt karakterei ezúttal is saját személyiségük végtelen kozmoszában keringenek, és csak nehezen tudnak egymáshoz közelíteni „bolygóik”, hiába kerülnek egymáshoz olyan közel fizikailag. Rooney a két főhős levelezésében többek között az ókori világot idéző pazarló és istentelen világ élhetetlenségét festi meg, és felveti, hogy a 21. század ugyanúgy fogja magát kiirtani, mint már több régi társadalmi rendszer. Ám a szerző úgy fejezi aggodalmát a politikai élet, illetve a közélet pusztulásáról, klímakatasztrófáról, a kortárs regények értelmetlenségéről, hogy eszmefuttatásait egyáltalán nem érezzük zavarónak. A szöveg pedig hiába szól a kilátástalanságról, izgalmasan ragyog fel mondataiban újra és újra egy kis remény: a hit abban, hogy hiába fenyegeti az emberiséget a teljes kihalás, azért a legfontosabb két dolog, amiért érdemes élni mégiscsak a szerelem és a barátság. Az óvatos optimizmus finom fénnyel vonja be az egész írást: pont, mint Olaszország fényei, melyet az egyik szereplő annyira kedvel, ahol szerinte aranyesték és kék fények vannak. Ez a szép világ utáni sóvárgás a borító sárga-kékjében is megjelenik.


 

Fülszöveg

Alice, aki regényíró, összeismerkedik Felixszel, aki egy raktárban dolgozik, és megkérdi, lenne-e kedve elkísérni őt Rómába. Alice legjobb barátnője Dublinban él, és éppen egy szakításon van túl. Újra flörtölni kezd Simonnal, akit már gyerekkora óta ismer. Alice, Felix, Eileen és Simon még fiatalok - de ha nem vigyáznak, elrohan felettük az élet. Vágynak egymásra, félrevezetik egymást, összejönnek, szétmennek. Aggodalmakat olt beléjük a szex, a barátság, a mindannyiunkat körülvevő világ. Valóban ez az utolsó kivilágított helyiség, amiben ők állnak, hogy tanúi legyenek valaminek, mielőtt minden elsötétül? Van rá módjuk, hogy elhiggyék: a világ igenis szép?


A szerzőről

 

Sally Rooney Sunday Times és New York Times bestsellerszerző. Eddig megjelent regényei: Baráti beszélgetések, Normális emberek – utóbbi átlépte a világszerte eladott egymillió példányt. Jelölései: Booker-díj, Dylan Thomas-díj, Rathbones Folio-díj, Desmond Elliott-díj, a Legjobb Női Regényíró díja. A Normális emberek 2018-ban Costa-díjban részesült, 2019-ben az év könyve lett a Waterstonesnál.  Sally Rooney társforgatókönyvíróként részt vett a Normális emberekből készült tévésorozat megírásában, amelyet 2020-ban mutattak be a BBC-n. A Baráti beszélgetésekből készült BBC-sorozat bemutatóját 2022-re tűzték ki.


 

Mások a könyvről

 

„Lenyűgöző... Rooney a legjobb fiatal regényíró - ami azt illeti, abszolút értelemben is ő az egyik legjobb. Évek óta nem olvastam ilyen jót.” - New Statesman
 
„Tehetséges, bátor és kalandvágyó szerző, kivételesen jó megfigyelője annak, hogy az emberek hogyan hazudnak önmaguknak, hogy mennyi mindent megbocsájtanak, és mindenekelőtt kivételes képessége van a szerelem megjelenítésére. A Normális emberek klasszikusként fog bevonulni a jövőbe.” - Observer
 
„A Normális embereket nem tudtam letenni. Nem hittem, hogy bármi is tetszhet majd annyira, mint a Baráti beszélgetések. Pedig így történt. Alig várom, hogy kiderüljön, mit ír következőre.” - Elif Batuman


 

Idézetek a könyvből

 

„De azért senki sem fizet, hogy olyasmit dolgozzam, amit szeretek, nem? Ez a munka lényege, ha jólesne, ingyen is megcsinálnánk.”

„Azt hiszem, mára elfelejtettem, hogyan kell intézni a társas interakciókat.” 

„Fél kézzel szendvicset evett, közben A Karamazov testvéreket olvasta. Időnként letette a könyvet, papírszalvétával megtörölte a kezét és a száját, körülnézett a kávézóban.”

„Épp pár napja volt egy rémálmom arról, hogy férjhez mész. Mi volt benne olyan rémes?
Hogy nem hozzám jöttél feleségül.”

„Mi a baj a fiatal nőkkel? Van bennük egy kis... Intett a kezével, ami jelenthetett súrlódást, bizonytalanságot, szexuális izzást, döntésképtelenséget vagy talán középszerűséget.” 

„Nem értem, miért gondolod, hogy a te boldogtalanságod fontosabb az enyémnél.” 

„Egy nap kénytelen leszel a való világban élni.”

„A fiú a kocsija csomagtartójában hordta át dobozokban Eileen könyveit, és büszkén kijelentette: annyit nyomnak, mint az agyad.”

„Az emberek azt hiszik, hogy a szocializmust csak erővel lehet fenntartani, a tulajdon erőszakos kisajátításával, de bárcsak belátnák, hogy a kapitalizmust pontosan ugyanilyen, csak épp ellenkező előjelű erő tartja életben: a fennálló tulajdoni viszonyok erőszakos védelmezése.”

„A jelen ma már nem folyamatos. Mindennap, de még minden napnak minden órája is leváltja és idejét múlttá teszi a korábbi időt, életünk eseményei csupán a hírtartalmak folyamatosan frissített idővonalához viszonyítva kapnak értelmet.”

„Talán örökre nyomot hagynak az emberben bizonyosfajta fájdalmak, ha az életnek bizonyos meghatározó időszakaiban jelentkeznek.”

„Mi miatt szoktál sírni? Igazából minden miatt. Azt hiszem, nagyon boldogtalan vagyok.” 

„Aki szándékosan lesz híres – úgy értem, az, aki egyszer megízlelte a hírnevet és egyre többre vágyik belőle –, az, és ezt őszintén így gondolom, súlyos pszichés betegségben szenved. Pontosan mutatja a társadalom torzságának kiterjedtségét, hogy az ilyen emberek mindenhol jelen vannak a kultúránkban, mintha nem csupán normálisak, de egyenesen vonzók és irigylésre méltók lennének. Valami baj van velük, és ha felnézünk rájuk, ha tőlük tanulunk, akkor nekünk is valami bajunk lesz.”

„Akármire vagyok képes, akármilyen jelentéktelen tehetséggel vagyok is megáldva, az emberek elvárják tőlem, hogy eladjam – szó szerint, adjam el pénzért, míg a végén lesz egy csomó pénzem, tehetségem meg semmi.”

„Különösebben nem akarok gyereket. Nem tudtam, hogy te akarsz. Ebbe a világba?” 

„De mindenkiben van valami, ami nem stimmel, nem?”

„Mindenki másra haragszom, amiért nem tudnak minden választ, amikor én egyetlenegyet sem tudok.” 

„Az ember 1976-ban, amikor a műanyag lett a legelterjedtebb alapanyag a világon, elveszítette a szépség iránti ösztönös vonzódását.”

„Folyékonyan beszélem a felszínességet.”

„A huszadik századot egyetlen hosszú kérdésnek tekintem, amelynek a végén rossz választ adtunk.”

„Mondtam már neked, hogy már képtelen vagyok kortárs regényeket olvasni? Azt hiszem azért, mert túl sokakat ismerek azok közül, akik ezeket írják.”

„Aztán elmennek, és megírják a maguk érzékeny kis regényét a „hétköznapi életről”. Igazság szerint semmit sem tudnak a hétköznapi életről. A legtöbben évtizedek óta ki sem pillantottak az igazi világra. Ezek az emberek 1983 óta ülnek az eléjük terített fehér len asztalterítő előtt, és panaszkodnak a rossz kritikákra.”

„Jobb annak, akit páran nagyon szeretnek, mint annak, akit sokan kedvelnek.”

„Tudom, hogy biztosan untatlak, de maximum annyira, mint saját magamat.”

„Annyira rettegek attól, hogy megsebeznek – nem a szenvedéstől tartok, hiszen tudom, hogy azt el tudom viselni, hanem a szenvedés méltatlanságától.”

„A 30 évesnél idősebb férfiak miért úgy írnak üzeneteket, mintha a LinkedIn-profiljukat frissítenék?”

„Csak aztán ne nekem sírj, ha férjhez mész, és teherbe esel!”

„Valakit szeretni még mindig jobb a semminél.”

„Régen én sem ilyen életet képzeltem magamnak. De ilyen életem van, ez az egyetlen életem.”

Az oldal tetejére