Leírás
Csontszüret - Samantha Shannon - Next Generation - Puhatáblás
Csontszüret 1.
ÚJ, ÁTDOLGOZOTT KIADÁS
New York Times-bestseller
Today könyvklub
2059-ben járunk, a Scion Köztársaság két évszázada radikálisan kampányol minden és mindenki ellen, ami szerintük természetellenes. Európa több nagyvárosát sikerült uralmuk alá hajtaniuk.
Paige Mahoney Londonban él, magas posztot tölt be a szervezett bűnözés világában, egy Hét Pecsét nevű sejtben. Paige álomjáró, vagyis egy ritka, félelmetes hatalmú látnok. Behatol mások tudatába, így szerez értesüléseket. Az alvilág egyik könyörtelen vezérének, a Fehér Béklyózónak a jobbkeze.
A Scion Köztársaság törvényei szerint az álomjáró már a puszta létével is bűncselekményt, mégpedig hazaárulást követ el.
Paige-et letartóztatják, és olyan hatalmasságokkal találkozik, akik még a Scion vezetőinél is elvetemültebbek. Fogvatartóinak terveik vannak vele a ritka, különleges képességei miatt. Paige-nek minden erejét mozgósítania kell a túlélésért, a kiszabadulásért. Az ellenségeiben kell megbíznia.
Samantha Shannon regénye aprólékos világépítésével és bátor, egyedülálló hősnője révén tűnik ki a hasonló könyvek közül. Lassan izzó románc, amely „egyszerre zabolátlan és megható” (NPR)
A PesText jóvoltából idén ősszel Budapestre látogat Samantha Shannon, A Narancsfa-kolostor és a Csontszüret-sorozat szerzője!
– Szeptember 25-én, szerdán 17 és 19 óra között a BookUp Könyvesboltban, a Pozsonyi út 23. szám alatt dedikál a szerző.
– Szeptember 26-án, csütörtökön 14 órától 17:30-ig dedikál a Könyvfesztiválon, a Millenáris Parkban.
– Szeptember 26-án, csütörtökön 19 órától Kleinheincz Csilla író, szerkesztő, műfordító beszélget a szerzővel a Három Holló / Drei Rabenban.
A helyszínen lesz könyvvásárlási lehetőség, a program után pedig dedikálásra is lesz alkalom!
Samantha Shannon napjaink egyik legsikeresebb fantasyszerzője. A Csontszüret egy hétkötetes regényfolyam első könyve. Eredetileg 2013-ban látott napvilágot. A megjelenése után tíz évvel szerzője jelentősen átdolgozta és kibővítette.
Puhatáblás, éldekorált kiadás