Györffy Kinga: Szabadulás a sztorifóbiából
Mesélj, és győzz meg!
Valamiért még mindig él az emberben a fóbia a történetektől. Szó se róla, felismerjük, mennyire hasznosnak tudnak lenni az élet különféle területein: képesek gyógyítani és öngyógyítani, szórakoztatni és színesíteni, képesek gyönyörködtetni, inteni és inspirálni. Na, de igazán komoly dolgokra nem lehet használni őket. Komoly dolgokra, mint amilyen a meggyőzés is. Ha meggyőzésre kerül sor, azonnal megjelenik a sztorifóbia. Amikor egy vezető például, malíciával a hangjában, úgy emlegeti az üzleti storytellinggel foglalkozó szakembert mint a „mesés lányt”, akkor kétértelműséggel próbálja tompítani a mondat élét, miközben infantilizálja a műfajt és a szakembert. Pedig a sztorifóbiát és a személyes történetmeséléshez kapcsolódó aggályokat sokszor fogalmi félreértések okozzák, és a szocializáció ültette el bennünk, miszerint egy racionálisan érvelő szöveg jobb, okosabb, magasabb rendű és meggyőzőbb is. Pedig agyunk még mindig ősi architektúrák szerint dolgozik, azokból az időkből hozva emlékeit, amikor az ősember számára a történetmesélés, ami jól elbeszélve gyönyörködtetett, fenntartotta a figyelmet, és ezáltal segítette a tanulást, a túlélés zálogát jelentette. A régi emberek számára a történetmesélés az egyetlen meggyőzési eszköz volt, mely alapvető volt a törzs működéséhez, fenntartásához. Az az archaikus evolúciós program ott lapul még agyunk mélyén, ezt napjaink neurobiológiai és kognitív pszichológiai kutatásai is bizonyítják. Aki tehát rájön, hogy a történet milyen fontos a meggyőzésben, egy évezredek óta működő eszközt hoz újra mozgásba. Györffy Kinga ennek a rég elfeledett, és a társadalmi elvárások miatt mélyre gyűrt módszert magyarázza el könyvében. Elmeséli, hogy a történetmesélésben, mekkora szerepe van az empátiának, az alkotóerőnek, az elengedésnek, a láttatásnak, a sebezhetőségnek és az elmélyült jelenlétnek. A vezetőknek és magánembereknek is hasznos kötet tehát lépésről lépésre magyarázza el a történetmesélés titkait egy olyan világban, ahol hiába van történetdömping, túlközlés, a személyes történeteknek mégis megmarad egy kikezdhetetlen titkuk: nincs belőlük másodpéldány. Éljünk hát az erejükkel!
Fülszöveg
Milyennek képzellek el téged, kedves olvasó? Azt képzelem rólad, hogy nap mint nap tapasztalod, mennyire könnyű rábeszélni, és mennyire körülményes és küzdelmes ma meggyőzni embereket – legyenek azok a munkatársaid vagy a mentoráltjaid, a tanítványaid vagy éppen a gyerekeid. Ebben szeretnék segíteni – a meggyőzésben, a mögötte lévő tudatos munkában. Nem a történettípusok és történetmesélési technikák sablonját követem, hanem téged, a mesélőt helyezlek a történetmesélés középpontjába. Megnézzük, hogyan szabadulhatsz vegyes, egymásnak akár ellentmondó érzéseid és gondolataid fogságából, ez után pedig hat történetmesélési képességet, illetve készséget veszünk sorra, a fejlesztési lehetőségekkel együtt – mintegy kirajzolva az utat, amin meggyőző történetmesélővé válhatsz. Olyan út lesz ez, amelynek megtétele közben nemcsak a mesélésről tanulsz sokat, hanem magadról is. Bízom benne, hogy e könyv nyomán a megfelelő történeteket tudod majd elmondani, megfelelő módon, a megfelelő helyen és időben, a megfelelő célközönségnek. A pozitív és fenntartható jövő érdekében.” „A vezetők, akik végigkísérnek ennek a könyvnek a lapjain, a legkülönfélébb üzleti, tudományos és nonprofit területekről érkeznek; valamennyien változást csiholók. Titkuk, hogy miközben élet és halál kis és nagy dolgairól mesélnek, nem az elérendő változásra összpontosítanak, sokkal inkább az emberre, emberekre, akiknél a pozitív változást el akarják érni. Példájukkal téged is erre bátorítalak. Történeteik nem a képzelet szüleményei, fogadd őket olyan szeretettel, amilyennel én mutatom őket.”
A szerzőről
Györffy Kinga retorikai-storytelling tanácsadó és tréner, egyetemi oktató, a hazai storytelling úttörője, napjaink ezen fontos kommunikációs technikáját „tőle kell elsajátítani”. Munkáját az a hit hatja át, hogy a személyes történeteket használni kell. Közéleti-politikai beszédíróként döbbent rá arra, hogy van valami, amit lehetetlenség megírni a másik ember helyett: a saját történeteit. Erre a hiányélményre vezethető vissza az, ahogyan retorikai tanácsadóként dolgozik. Az elmúlt tizenkét évben több száz ügyfelét és mentorálját – az üzleti és tudományos élet legkülönfélébb területein – arra bátorította, hogy higgyenek személyes történeteik egyedi és egyszeri, megismételhetetlen és utánozhatatlan erejében.
Idézetek a kötetből
„Nem a több a jobb, hanem a jobb a jobb.”
„A szóbeli meggyőzési helyzetekben szignifikánsan növeli egy-egy történet hatékonyságát, ha kimondjuk az üzenetet.”
„Az emberek szeretnek történeteket hallgatni, de nem szeretik, ha megmondják nekik, hogy most egy történetet fognak hallani.”
„Az empátiában először is elválaszthatatlan a kognitív és emocionális komponens, és empatikusnak lenni azt jelenti, hogy látjuk, értjük és kapcsolódunk a másik személy érzéseihez, de mindezt a saját érzéseinken keresztül érjük el. Nem érzünk együtt tehát, a szónak abban az értelmében, hogy nem veszünk el a másik ember érzéseiben, nem vesszük át, nem pakoljuk magunkra őket.”
„Azt tapasztalom, hogy amikor egy meggyőzőnek szánt történet csúfos kudarcot vall, az rendre az empátiahiánynak tulajdonítható.”
„Amikor a meggyőzendő személy úgy érzi, nem látják, nem értik és nem értékelik őt a maga valójában, teljességében, eltűnik a változásra és változtatásra való hajlandósága.”
„A meggyőzéskor azon légy, hogy a történet, amit mesélsz, ne csak a meggyőzendő személy életéhez illeszkedjék, hanem az önmagáról mondott narratívához, az identitását adó hitrendszerhez is.”
„Néha azt kívánom, bárcsak annyi energiát és összpontosítást sűrítenénk a hallgatásainkba is, mint a szavainkba! Mennyivel, de mennyivel több pozitív változás elindítói lehetnénk!”
„A mélyre ásás során az is kiderülhet, hogy a meggyőzendő személy az adott tárgyban nem meggyőzhető. És ez legalább annyira értékes bizonyosság, mint az ellenkezője.”
„Az elborzasztással vagy bezárod a meggyőzendő személyt, vagy racionalizáló gesztusokra készteted, de semmiképp sem nyújtod annak az érzelmi átalakulásnak a lehetőségét, ami a meggyőződés velejárója.”
„A tragikus végű történetek – legyen szó akár a dohányzás, akár a klímaváltozás vagy az autóvezetés közbeni üzenetküldés helyrehozhatatlan következményeinek narratív megjelenítéséről – többnyire letaglóznak, ahelyett hogy tetterővel ruháznának fel. Csekély a meggyőző potenciáljuk, mert nem helyeznek jutalmat kilátásba.”
„A történettel nem az a célod, hogy a közönségedből egy akármilyen, hanem hogy egy bizonyos érzést előhívj. Akkor végzed jól a dolgod, ha ez az érzés automatikusan aktiválódik bennük, amikor az üzenetedre gondolnak.”
„Ahhoz, hogy a történetednek meggyőző ereje legyen, egy vagy több karakter köré kell rendezned. A karaktered szembesül egy elkerülhetetlen külső problémával, ami belső küzdelmet idéz elő nála. A megbirkózás során nemcsak a külső megoldásra talál rá, hanem egy belső felismeréshez is megérkezik.”
„Ahhoz, hogy cselekvésre késztesd a hallgatóságodat, a történeted végével meg kell adnod neki a választás lehetőségét.”
„A sorsfordító felismerések a csendben születnek; ugyanezt egy szóban úgy summázom magamnak, hogy csend, az érzés pedig, amihez a hallgatóságomat szeretném eljuttatni, a felszabadultság.És mindent, ami ezen az úton nem segít, hanem sorompóként működik, igyekszem elengedni.”
