Termékek Menü
0

Szemléletet és nem személyiséget kell fejleszteni

Szemléletet és nem személyiséget kell fejleszteni

 

Hogyan fejleszthetjük szemléletünket, nézőpontunkat egy pultoslány történetének segítségével? Miért fuldoklunk? Miért nem lehet személyiséget fejleszteni?

 

 

Braskó Csaba Múzsa című könyve már a megjelenés előtt vezette a Bookline eladási listáját. Milyen tragikus személyes élmények inspirálták a szerző gondolatait? Hogyan fejleszthetjük szemléletünket, nézőpontunkat egy pultoslány történetének segítségével? Miért fuldoklunk? Miért nem lehet személyiséget fejleszteni?

Váratlanul bukkantál elő a könyveddel, amely azonnal bestseller lett. Nehéz elképzelni, hogy a semmiből jöttél volna, elárulod, mit csináltál eddig?

A könyv egy évek óta tartó folyamat egy állomása, ami tényleg váratlan lehet kívülről nézve. Hiszen szerveztem több alkalommal is sokszáz fős rendezvényt, közel négyszáz ügyféllel dolgoztam együtt az eltelt években, rendszeresen tartok kisebb-nagyobb csoportos tréningeket, szemináriumokat is, illetve 2007 óta heti rendszerességgel publikálok cikkeket a weboldalamra, és nem csak oda. Hívtak már más rendezvényekre előadónak, gazdasági rádió és kereskedelmi televízió reggeli műsorába interjúalanynak, tehát röviden összefoglalva ezzel foglalkoztam eddig.

Hogyan jött az életedbe az, amivel foglalkozol? Tanultad valahol? És mi inspirált?

A sorsfordító dolgok, gondolatok iránti vágy tapasztalatom szerint mindenkiben benne van. Tehát ez a fajta inspiráció, ahogy látom, velünk született, benned is él, bennem is, és még másik hétmilliárd emberben is él a vágy ugyanerre. Nekem – sok más emberrel ellentétben – azonban nem volt más választásom, mint hogy ezzel foglalkozzak.

Az egész gyerekkorom depresszióban telt, a szüleim alkoholisták voltak és már tinédzserkorom végétől kezdve rendszeresen voltak öngyilkossági kísérleteim. Képzelheted, hogy már mennyire elegem volt az egészből. Jártam pszichológusnál, pszichiáternél, mindenféle terapeutánál, meditáltam, kaptam gyógyszereket, könyveket, és persze semmi sem használt. Végül hosszas töprengés, kísérletezés, számtalan tévedés és vakvágány után arra jutottam, hogy nekem magamnak kell megtalálnom azt a módszert, ami kihoz ebből az állapotból.

Az önsegítő módszerek között azért elég sok a kókler.

Hadd ne én ítéljem meg, mi a kókler. Ennek a műfajnak a legkiterjedtebb irodalma angol nyelvű, és ahogy látom, elég sokan próbálnak abból megélni, hogy magyarul tolmácsolják olvasmányélményeiket. Ezt egyébként hasznosnak találom, mert sokakban kelthetik fel az igényt így az okos gondolatok iránt. Természetesen vannak, akik más megközelítést alkalmaznak, és teljesen a hazai környezetből, a hazai mentalitásból, az itthoni gazdasági realitásokból kiindulva adnak támpontokat, gondolatokat, tanácsokat. Ezek van, hogy összecsengenek az amerikai sikerkönyvek gondolataival, sokszor viszont szükségszerűen szembemennek velük, hiszen a kulturális különbségek felmérhetetlenek. Mindkét fajta tudás elérhető ezen az úgymond piacon, a kereslet pedig majd eldönti, hosszú távon melyik megközelítés az életképes.

A tiéd miben más? Miben más a szemléletfejlesztés, mint a személyiségfejlesztés?

Nekem az a tapasztalatom, hogy ilyen, hogy személyiségfejlesztés, egyszerűen nem is létezik. Ennek oka egyszerű: fogalmunk sincs, mi a személyiség. Nincs rá egyértelmű definíció, ezzel szemben egymásnak ellentmondó meghatározásokból vagy százat biztosan olvastam már rá. A személyiség egy megfoghatatlan valami, de azt érzem, hogy valami olyan dolog, ami nagyon én vagyok legbelül. Ha valaki azt mondja nekem, hogy személyiséget kell fejlesztenem, ösztönösen az a válaszom: hagyjál békén, szerinted nem vagyok jó úgy, ahogy vagyok?

Saját magam lecserélése nem lehet válasz egy kihívást jelentő élethelyzetre, ez nonszensz. Ez azt jelentené, hogy megbuktam az életben. Ezért aztán még a legelkötelezettebb emberben is kialakul egy mély lelki gát a személyiségfejlesztéssel szemben, amivel szabotálja, vagy legalábbis megnehezíti a fejlődést.

Ezzel szemben a szemléletünk, a nézőpontunk egy nagyon konkrét és kézzelfogható dolog. Ha megkérdezek valakit, hogy mik a szempontjai, arra azonnal tud válaszolni, és még valami: a szempontjaink egy beszélgetés során megváltozhatnak. A szemléletünk fejlesztése tehát egy könnyű dolog, míg saját magunk lecserélése egy nonszensz.

Hogyan alakult ki a módszered? Voltak, vannak mestereid?

Ezt az egész mester dolgot kontraproduktívnak tartom. Mindenkinek saját magának kell olyan életfelfogást, életszemléletet kialakítania, ami a saját életét előre viszi, boldoggá teszi. Nem élhetjük mások életét, akkor sem, ha nagyon tiszteljük őket. Elfogadott tény, hogy nem apáink, anyáink életét akarjuk élni, akkor miért akarnánk valamiféle mester vagy tanító életét élni? Ráadásul a többséghez hasonlóan én magam is azok közé tartozom, akiket visszariaszt, ha valaki akar tanítani.

Szerintem a gondolat a lényeg, nem a tolmács. Attól a tolmácstól, aki a saját tulajdonának tekinti a gondolatot, attól szerintem nem szabad elfogadni. Attól menekülni kell. Ő ugyanis saját magáért teszi, amit tesz, nem pedig értem. Egy önző embert pedig ugyan mi a fenének kiáltsak ki mesteremnek? Az engem minősítene.

A coaching-könyvek általában pontokba rendezve mondják meg, mit csinálj másként. Te viszont egy Éva nevű pultoslány történetébe ágyaztad a mondanivalódat. Miért választottad a regényes formát?

Azért nincs pontokba szedve, mert ez nem egy coaching-könyv. Hogy miért nem? Megszámlálhatatlanul sokan kértek már tőlem személyre szabott tanácsot, és rájöttem, hogy napi 24 óra is kevés lenne, ha mindenkinek egyenként akarnék reagálni. Egyértelmű volt tehát a megoldás, hogy egyfajta nyílt levéllel tudok csak mindenkinek válaszolni. Ez a könyv a válasz, a „nyílt levél”. Sajnos sok embernél van ugyanis egy közös pont, amit fontos látni: teljes egészében félreértik az élethelyzetet, amelyben vannak. Nem túlzás azt mondani, hogy sokan nem is élethelyzetben, hanem „halálhelyzetben” vannak. Amit csinálnak, az valójában egyfajta lassú haldoklás, vagy fuldoklás. Kínozzák magukat nap, mint nap. Ezt sokféleképpen meg lehet tenni, de ha tudunk róla, hogy épp ezt tesszük magunkkal, akkor már könnyebben tudunk változtatni. A könyv első fele lényegében erről szól, egy nekik szóló üzenet. A második fele pedig arról szól, hogy mit lehet tenni ahhoz, hogy valóban élni kezdjünk.

Hogyan fogadta a kiadó a regényes formát? Voltak vitáitok?

Nincs összehasonlítási alapom, mert nem dolgoztam még más kiadóval, de lényegében mindenben szabad kezet kaptam tőlük, a határidőket kivéve. Nyilván voltak eltérő szempontjaink számtalan dologban, de ez abszolút normális dolog, ezeket a nézetkülönbségeket nem nevezném vitának.

Ha lesz következő könyv, az miről szól majd?

Nem szeretem kétszer ugyanazt a dolgot csinálni. Ha lesz olyan ötletem, vagy ér olyan impulzus, aminél érzem, hogy ez mindenképpen könyvbe kívánkozik, akkor meg fogom írni, és örülni fogok, ha a kiadó tetszését is elnyeri, és megjelentetik.

 

Tartalomhoz tartozó címkék: hírek magazin